2015. november 17., kedd

Suga & JungKook - A jégpályán

Annyeong! Ezt a történetet az egyik barátnőmmel írtam!:3 Köszönöm, hogy segített!! Nos én vagyok JungKook szerepében a barátnőm pedig egyértelműen Suga szerepét írja.:D Remélem tetszeni fog nektek. Jó olvasást! <3

Jungkook - lila
Suga - zöld

A nappaliban ültünk és a tévét néztük mikor eszembe jutott, hogy elakarok menni jégkorizni. - Hé srácok nem megyünk el jégkorizni? - vetettem fel az ötletemet.

Épp a nappaliban ültünk és a többiek TV-t néztek. Engem nem érdekelt az, amit épp néztek szóval a inkább tweet-re feltöltöttem pár képet az A.R.M.Y-k számára és mosolyogtam a kommenteken.
Egyszer csak megszólalt Kook egy furcsa ötlettel.
Azt mondta, hogy menjünk el jégkorizni. Butaságnak tartottam, hiszen nem mehetünk ilyen helyekre. Nyüzsög az emberektől.
Ezért kérdően a leader-re néztem.

Ahogy Suga én is RapMon-ra neztem. - Necces lenne, hisz elég sok ember jár oda! - vakargatta a fejét. - Kérlek! - könyörögtem a leadernek.

Ahogy Kook könyörgött a leader-nek nagyon aranyos volt. Igazából.... már régóta érzek valamit iránta. De nem lehetek meleg, hiszen én a lányokat szeretem! Akkor mégis mi ez az érzés?
- Jó! - mondta NamJoon és felállt a helyéről. - Készüljetek én meg még beszélek menedzser hyung-al! - mondta és arrébb sétált telefonját elővéve

-Ez az! -örültem, hogy Nam beadta a derekát es elvisz. De jó!

- Na készüljünk! - álltam fel a kanapéról és elindultam a szobámba. Lassan levettem a felsőmet és a nadrágomat is. A megfelelő ruhadarabokat kerestem a szekrényemben, amikor valaki szó szerint beesett az ajtón, méghozzá nevetve, mintha valaki belökte volna játék gyaránt...

Én is elindultam átöltözni csak útközben társult hozzám V és J-Hope. Elkezdtek lökdösni míg végül sikeresen belöktek Suga szobájába aki éppen öltözött és egy boxerben volt. -S...s...sajnálom! - pattantam fel a földről és ki is rohantam egészen a szobámig. Végig az arcomat fogtam, takargattam, nehogy észrevegyék a kipirosodott arcomat.

- Mi a...? - dermedtem le értetlen fejjel.
Odasétáltam az ajtóhoz és újra bezártam majd végül felvettem egy fehér pólót, egy szűkebb fekete farmert és egy arany nyakláncot. Megigazítottam a hajam és felvettem a kabátomat, hiszen egy olyan helyen, ahová most készülünk, elég hideg van. Amikor kész lettem indultam lefelé. Mindenki kész volt kivéve maknae.

-A francba mit vegyek fel? - vakargattam a fejemet. Biztos mindenki rám vár. A fenébe is. Előkaptam egy szűk szárú nadrágot egy fekete pólót és egy fekete pulcsit. Leraktam az ágyra és elkezdtem leöltözni. Már boxerben voltam, mikor valaki kopogott.

- Valaki nézze már meg mi tart ilyen sokáig! - mondta Jin.
Körbe néztem, de senki nem volt hajlandó megmozdulni.
- Jó... akkor megyek én! Nehogy megerőltessétek magatokat! - mondtam egy jelentős hangsúllyal és indultam Kook szobája felé. Az ajtónál megálltam és kopogtattam. Vártam míg válaszol.

-Egy perc! - kiáltott ki és gyorsan felkaptam a felsőmet és nagy nehezen a nadrágomat is. Kezembe vettem a pulcsimat és kinyitottam az ajtót.

- Na végre! Siessünk! - mondtam és szinte ösztönösen megfogtam egyik csuklóját és húztam magamután lefelé sietve a srácokhoz.

Ahogy kiléptem az ajtón Suga megragadta a karomat és lerángatott a nappaliba ahol a többiek rám vártak. - Csak hogy felöltöztél! 10 perce rád várunk! - támadt le V. -Jól van na bocsánat! - vágtam be a durcás arcot és felvettem a pulcsimat majd a kabátot.

- Mindegy, csak induljunk már! - indult meg Jimin mi pedig utána. Az autó lent várt minket és pár percnyi út után megérkeztünk a legközelebbi jégkoris helyre. Egy nagy épületben volt. Szerencsére alig volt pár ember.
Amikor kiszálltunk a kabátom jobban magamra húztam és felvettem egy napszemüveget, hogy ne ismerjenek fel rögtön az emberek.

Végre megérkeztünk a jégpályára. Már nagyon izgatott vagyok. A kabátom cipzárját felhúztam felvettem egy nagy sálat és egy sapkát. Nagy valószínűséggel így ki fognak szúrni ezért még felvettem egy szemüveget.

NamJoon elintézett nekünk mindent, nekünk már csak fel kellett venni a korit. Még sosem voltam ilyen helyen és meg korcsolya sem volt a lábamon ezért amikor a jégre léptem rögtön el is taknyoltam.

Fel is vettem a korimat és a jégre léptem. Már egy kört lementem mire a többiek beértek. Végül mindenki bejött a pályára. Suga volt az utolsó. Ahogy a jégre lépett el is esett. Olyan mint egy kisgyerek. Odamentem hozzá és felsegítettem. - Csak nem elestél? - mosolyogtam rá.

- Á dehogyis... - mondtam kicsit mogorván. Idegesített, hogy mindenki tud korizni csak én vagyok ilyen nyomorék. Durván kivettem kezemet kezei közül és próbáltam újra elindulni. Végig a fal mellett mentem és kapaszkodtam. Nem tetszik ez nekem.

-Oké, bocsánat. - kuncogtam tovább rajta. Aranyos volt ahogy a korlátnál próbálkozott korizni. De ez így nem mehet tovább. Egy lendülettel megfogtam karját és magammal húztam majd megálltunk a pálya közepén. - Nézd csak! Figyeld a lábamat is utánoz! - fogtam továbbra is a karját nehogy elessen.

Kedves tőle, hogy segíteni akar, de kérem! A pálya közepére? Olyat fogok esni, hogy az hihetetlen... Erősen kapaszkodtam Kook-ba és azt tettem, amit mondott. Próbáltam őt utánozni. Többször is elestem volna, de Kook megmentett minden egyes alkalommal. Végül kezdtem belejönni.

Mint apukát a fia, úgy szorított engem. Nagyon édes volt. Igaz sokszor majdnem elestünk de mivel jó az egyensúly érzékem így sikerült őt megtartanom.

- Köszönöm, majd még meghálálom maknae! - mosolyogtam rá és elengedtem majd már sikerült egyedül is megtartanom az egyensúlyom.

-Ooh semmiség. - viszonoztam gesztusát majd, kicsit félve de elengedtem.

Amikor már kezdtem egyre gyorsabb lenni csatlakoztam a srácokhoz és versenyezni kezdünk. Persze még nem én nyertem, de harmadik ként értem a pálya másik végére, ám nem tudtam megállni így egyenesen JungKook-ra estem.

Már Suga is belejött a korizásba így versenyezni kezdtünk. Mindig én voltam az első amin nem csodálkozom hisz kiskoromban imádtam korizni. Egyszer csak Sugat láttam magam előtt és azt vettem eszre hogy nem akar megállni. - Suga! Á-állj meg! Suga! - ordítottam Suga-nak, hogy álljon meg de nem gy tett és egyenesen belem rongyolt. - Aish! Ez fajt Suga! - feküdtem a jégen, Suga pedig rajtam.

- B.. bocsi! Nem tudtam megállni! - tápászkodtam fel róla. Nyújtottam neki a kezem és felsegítettem. Mindenki rajtunk nevetett. Zavarodottságomban kimentem a pályáról és az öltözőbe mentem, ahol ledobtam magamról a korikat és hangosan kifújtam a bennem gyülekvő feszültséget.

- Na majd abban is segítek. - mosolyogtam rá miközben felsegített. Amint felálltam mar mutatni is akartam, hogy hogyan fékezzen de, mikor rá pillantottam mar a jégpályáról kiment. Vajon mi történt?

Végre egyedül voltam egy kicsit. Levettem a kabátomat és a napszemüvegem. Nekidőltem az egyik szekrénynek és azon Kook-on kezdett el újra járni a fejem. Nem szerethetem... régóta kavarognak bennem az érzések, de vajon el kellene mondanom neki? Vagy nem.. inkább várok még magamban tisztázódnak a dolgok.

Aggódtam Suga-ért így utána mentem. Bementem az öltözőbe ahol Sugat találtam. - Történt valami Suga? - néztem rá aggódva, miközben levettem a kabátomat és a korimat.

Jaj ne.. Te hiányoztál Kook! Nem elég, hogy mindig te jársz a gondolataimban még te is jössz utánam! - Semmi... - fordultam el, hogy ne kelljen édes arcát néznem.

- Sajnalom! Nem kellett volna eljönnünk! - hajtottam le a fejemet. Rossz ötlet volt eljönni. Nem hittem volna, hogy Ennyire rossz lesz.

- Dehogyis! - kaptam fel rá tekintetemet. - Csodás ötlet volt, hiszen a többiek nagyon is élvezik!

-De te nem és ez nagyon zavar engem! - lógattam tovább az orromat.

Erre a mondatára nagyon is felfigyeltem. Mi? - Miért érdekel téged ennyire, hogy én nem érzem annyira jól magam? - kezdtem kíváncsian közeledni hozzá.

-Mert...izé... mert zavar. Jobban kedvellek téged mint a többieket és rossz látni, hogy szomorú vagy! - válaszoltam neki továbbra is lehajtott fejjel. Pekhemre el is pirosodtam.

- Na és miért kedvelsz jobban? És mégis hogyan kedvelhetsz engem jobban például Jimin-nél vagy V-nél? Esetleg J-Hope-nál? Mindig velük hülyülsz...-ültem le vissza.

-Mar rég óta valami fura érzés motoszkál bennem és...hagyjuk bocsi a zavarásért! - miért kell ezt csinálnod? Miért vagy ilyen velem?...Hátat fordítottam majd elindultan kifelé.

- Várj! - fogtam meg kezét és visszahúztam magamhoz. - Ne hagyjuk! - néztem szemeibe.

De téged úgyse érdekel. - néztem oldalra. Nem akartam a szemebe nézni.

- Miből gondolod? - mondtam és két ujjammal megfogtam állát és felém fordítottam fejét, hogy a szemeibe nézhessek.

-Hát...nem tudom. - nyeltem egy hagyott és Suga szemeibe néztem.

- Pedig kedvellek...nagyon is! - majd egyre közelebb hajoltam ajkaihoz és vártam reakcióját. Magabiztosnak tűntem, de igazából nagyon ideges voltam és a lábaim is remegtek. Féltem, hogy mit fog most tenni. Egyáltalán jó ötlet volt ezt tennem? Még mindig nem tudom mit érzek iránta..

Mondatára ismét nagyot nyeltem. Habar fura lépést tett hisz az arca nagyon közel volt az enyémhez és az ajkaink is összeért. Mire vársz Suga? Most mit fogsz csinálni?...Még vártam egy kicsit de nem csinált semmit így én léptem.

Azt hittem el fog kölni vagy valami ilyesmi, de nem. Nem mertem tovább csinálni, egyszerűen megdermedtem... észrevette így ő cselekedett, ami miatt mégjobban ledermedtem, de nem hagyhattam abba a dolgot.

Mozgatni kezdtem ajkaimat. Igazából fogalmam sincs, hogy hogyan kellene ezt csinálni és lehet, hogy rosszul csinálom.

Úgy éreztem bátortalan így hát megfogtam derekát és szorosan magamhoz húztam és gyorsabban kezdtem mozogni édes ajkain. Azt akartam, hogy tudja én irányítók és azt próbálom éreztetni, hogy legyen bátrabb.

Suga is elkezdte mozgatni ajkait amitől egy kicsit felbátorodtam. Viszont azt vettem észre hogy ő irányít, aminek örültem, mert akkor biztos nem fogom elrontani.

Féltem befejezni a csókot így csak folytattam. Megnyaltam ajkait jelezve, hogy engedjen be. Lassan kinyitotta résnyire az száját én pedig lassan felkértem nyelvét egy lassú és érzelmes táncra. Kicsit ügyetlenkedett, de megértem. Most én tanítottam őt... Reméltem, hogy minél hosszabb lesz a csók. Egyrészt azért mert nagyon élveztem és rájöttem, hogy ezt akarom olyan régóta..másrészt pedig azért, hogy minél később kelljen rá néznem, mert zavarban voltam.

Amint megnyalta a számat tudtam hogy mit akar. Félve de résnyire nyitottam a számat és ezt kihasználva átdugta a nyelvet az enyém melle. A nyelvünk összefonódtak. Lassu és szenvedélyes csókot kaptam Suga-tól. Istenien csókol azt meg kell hagyni. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a gyönyörű érzésnek.

Egy pillanatra váltam csak el tőle egy cuppanós puszi kíséretével majd újra megcsókoltam és lassan felsője alá nyúltam és simogatni kezdtem hátat.

Csak egy percre váltunk el utána folytattuk a csókunkat. Suga hirtelen a felsőm alá nyúlt és a hasamat simogatta a jéghideg kezeivel.

Tovább folytattam a simogatást és befejeztem a csókot. Kook mögé néztem és senki sem volt bent rajtunk kívül. Nagyon izgultam, hogy valaki meglát minket. Visszatekintettem Kook teljesen elpirult arcára, ami egyre csak azt sugározta, hogy meg van zavarodva. Én is meg voltam. - S...sajnálom...- vettem ki kezeimet pólója alól és lehajtottam a fejem.

Kellemes érzés volt ahogy a hasamat simogatta igaz a vastag pulcsimtól nehéz volt de o megoldotta. Egyszer csak abba hagyta a simogatást. - Ne! Ne hagyd abba! -karoltam a nyakába és megcsókoltam.

De... Kook..ez nem helyes..! Akkor mégis miért élvezem ennyire..? Ne JungKook, ne őrjíts meg!! Hagytam, hogy csókoljon és újra simogatni kezdtem. Mindez már egy idő után kezdett elvadulni és rátértem derekára majd megálltam és csak magamhoz húztam. Tökéletesen érezhettem minden egyes porcikáját!
Tovább csókoltam Suga édes ajkait. Mikor már kezdtem elválni tőle meg utoljára beleharaptam alsó ajkába.

- Nem zavar? - néztem rá kérdően és egyik kezemet férfiasságára csúsztattam. Ha ő huncut akkor én is!

-N...nem! - pirultam el majd egy nagyot sóhajtottam mikor keze a férfiasságomra tévedt.

Sóhajából leírta az, hogy már ezt is nagyon élvezi. Farmere egyre jobban feszült rá és nagyon érezni lehetett a "kis" Kook-ot. - És velem mi lesz? - kérdeztem rá mosolyogva.

Mar kezdet szűké válni a nadrágom ami nagyon kényelmetlenné vált. Kérdésére kezemet  pólója alá csúsztattam és a hasat simogattam ugyan úgy ahogy ő is tette.

Pilláimat lehunytam és átadtam magam az érzéseknek. Ez valami valóra vált álom. Sosem gondoltam volna, hogy Kook így érez. Ha tudtam volna... Egyszer csak hangos léptekre lettem figyelmes és gyorsan ellöktem magamtól JungKook-ot. Kook majdnem el is esett miattam.. az egyik szekrény fogta fel esését. Szégyelltem magam és bűntudatom volt cselekedetem miatt... Végül NamJoon lépett be az öltözőbe. - Ti meg miért vagytok itt? - kérdezte Nam megszeppenve.

Ahogy Suga ellökött nekiestem a szekrénynek ami nem volt a legkellemesebb érzés.

- Mi csak pihenünk! - vágtam rá kérdésére az első dolgot, ami az eszembe jutott. - Vagy úúgy... na majd gyertek! - mondta kedvesen és kiment az öltözőből. Rögtön Kook-hoz siettem és aggódva segítettem neki leülni. - Nagyon sajnálom!! - néztem rá kicsit kétségbeesetten.

A földön ültem és vártam Nam távozását. Amint távozott kifújtam a levegőt majd Suga térdelt le elem. - Nyugi semmi baj! - nyugtattam Suga-t.

- Hál' Istennek... nem szeretnék neked fájdalmat okozni! - simogattam meg arcát és újra megcsókoltam. Csók közben rámásztam és teljesen alattam volt.

Én is megsimítottam az arcát és visszacsókoltam. Teljesen rámászott aminek köszönhetően alá kerültek.

Férfiasságainkat csak pár anyag választotta él egymástól, de tökéletesen éreztük egymást és már alig fértem el nadrágomban ezért akár kínos volt akár nem, igazgatni kezdtem.

-Suga! Már nagyon szűk a nadrágom segíts! - könyörögtem Suga-nak. Mar annyira szűkké vált a nadrágom hogy mar nem bírtam.

- Csak, ha te is segítesz nekem! - mondtam a feltételt.

-Oké csak siess! - nyöszörögtem mire végre Suga lépett.

Leszálltam róla és kigomboltam nadrágját majd nehezen leszedtem róla.
Boxere is szűknek tűnt, de még direkt tétováztam azzal, hogy simogatni kezdtem a vékony anyagon keresztül.

-Haaaah! Suga ne kínozz tovább! - lihegtem alatta. -Miért csinálod ezt velem? - néztem Suga-ra könyörgő tekintettel.

- Mert én még mindig a nadrágomban vagyok! - markoltam rá forró férfiasságára.
Elkezdtem a boxertől is megszabadítani majd megtekintettem nemiszervét, amely már olyan nagyra nőtt, hogy alig hittem szemeimnek.

-Csak gyorsan tudj le és akkor te jössz! - lihegtem tovább alatta. - Csak siess kérleeek!!

Persze még sosem csináltam ilyet, de nekem már csinálták. Felidéztem régi emlékeim és próbáltam a szerint csinálni. Először nyalogatni kezdtem tövétől a hegyéig, hogy minél jobban nyálasabb legyen a felület, tudom, hogy ez jó.

Ahogy a nyelvével kezdett kényeztetni már akkor a fellegekben jártam. Mi lesz ha tovább haladunk? Élveztem a rajtam munkálkodó Suga nyelvét. Olyan profin munkát végez. Mintha már százszor csinálta volna ezt a dolgot.

Még egy kicsit játszadoztam vele és mikor már úgy vettem észre, hogy unja a dolgot hirtelen a számba vettem hegyét.

Már szólni akartam neki, hogy csináljon már valamit, mikor hírtelem bevett a szájába. Egy mélyebb levegőt vettem és tovább sóhajtoztam.

Először lassan kezdtem mozgatni fejemet majd egyre mélyebbre mentem és kezdtem a tempómon is gyorsítani.

A sóhajokat halk nyögések váltották fel. Megfogtam Suga fejét és a hajába markoltam és próbáltam tudatni vele, hogy lassítson mert különben itt lesz vége az egésznek.

Egy pillanatra megálltam és halkan ezt mondtam: - Nyugodtan engedd ki mindet! - és folytattam.

Egyre jobban elkezdtem nyögdécselni míg végül nem bírtam tovább és hosszú nyögés után Suga szájába élveztem.

Az összes édes és kissé sós élvezetet lenyeltem, amit JungKook a számba lövelt. Mosolyogva felnéztem rá. - Most már én jövök!

Huuu azt hittem haragudni fog azért amit tettem, habár ő akarta. Na mindegy. - Oké! - vettem kezelésbe Suga-t. Gyorsan helyet cseréltünk. Mielőtt bármibe is belekezdtem volna még egy gyors csókot loptam Suga-tól, majd elkezdtem lefele haladni. Az egész testét végigcsókoltam míg végül elértem a nadrágjához. 

Kook minden egyes apró csókja után is egy kisebb bizsergő érzés fogott el. Alig vártam a további dolgokat, de féltem is, hogy valaki benyit.

Kigomboltam nadrágját majd szépen lassan elkezdtem lehúzni. A boxerrel együtt húztam le az alsóját így nem kell többet ezen bajlódnom. Amint levettem a nadrágját egyből a nagy és merev férfiasságára pusziltam.

A puszija érzelmekkel teli és forró volt. Puha ajkai teljesen férfiasságomhoz nyomultak és alig bírtam magammal.

Végigpusziltam teljes hosszát majd a számba vettem. Először még csak a hegyét ízlelgettem majd egyre mélyebben vettem a számba.

- U..ugyan Kook... nekem tovább kell majd bírnom... - figyelmeztettem miközben próbáltam visszatartani a kitörekvő hangokat.

-Nem baj! - még egy kicsit folytattam a mozgást míg teljesen a számba vettem teljes méretét.

- N..neh! - nyögdécseltem halkan. Nem szabad ilyen hamar a csúcsra jutnom. Még élvezni szeretném..

Látta, hogy Suga már nagyon szenved és én se akarom, hogy ilyen hamar legyen mindenek így hát abbahagytam.

Amikor befejezte megkönnyebbültem habár nagyon jól csinálta. Feljebb húztam magamhoz egy csókért. - Szeretnéd..? - kérdeztem szemeibe nézve a csók után.

A lágy és édes csókja teljesen megbabonázott. - I...igen! - pirultam el egy picit.

Megfogtam kezeit és az egyik szekrényre tettem azokat. JungKook mögé álltam és nyakára leheltem egy apró puszit miközben egyik ujjam tettem be arra a helyre.
Próbáltam egyre jobban ellazítani apró puszikkal és simogatással mielőtt jött volna a második ujjam is.

Suga forró puszijai elvonták a figyelmemet a bennem munkálkodó ujjáról.

Végül a harmadik ujjamnak is helyet szorítottam.

Az első kettőt még elbírtam de a harmadikra már muszáj voltam hangot kiadni. Egy fájdalmas nyögés hagyta el a számat.

- Bocsáss meg Kook! Nem akartam fájdalmat okozni! - ötletem át hátulról.

-Semmi baj! - nyugtattam meg Sugat.

Megcsókoltam és próbáltam újra ellazítani. Nyakát kezdtem alig érezhetően szívogatni közben mellkasán játszadoztak ujjaim. Férfiasságomat egyre közelebb nyomtam hozzá és kezdtem fel-le mozgatni, hogy szokja az érzését.

Tökéletes volt a kényeztetése! Ennel jobb nem is lehetne. Amikor ferfiassaga hozzam ert egy kicsit fura érzés volt. Fura de nagyon jó.

Egyik kezemet levettem mellkasáról és merev részemet fogtam meg vele. Kezemmel odaigazítottam, ahová készültem behatolni. Nyálamat használtam arra,hogy csúszósabbá váljon a felület. - Kook... -hajoltam füleihez - Szeretlek! - és ezután a szó után hirtelen behatoltam és gyorsan befogtam Kook száját.

Mielőtt én is kimondhattam volna, hogy szeretlek Suga befogta a számat aminek köszönhetően tompította az ordításomat. Nagyon fájt, ahogy behatolt és még egy könnycsepp is lecsordult az arcomról.

Nekem is fájt..., de nekem belül, hogy fájdalmat kellett neki okoznom... Mégha nem is láttam, hogy sír éreztem ujjaimon legördülő könnycseppjeit. Levettem kezemet a szájáról és letöröltem könnycseppjeit. - Sajnálom... de amilyen fájdalmas volt, olyan gyönyört fogok neked okozni! - mondtam határozott hangon és lassan mozogni kezdtem. Kezeimet az ő kezeire tapasztottam, amik a szekrénynek támaszkodtak, hátat pedig apró csókokkal leptem meg.
Semmiség! - csuklott el a hangom. - Kibírom! - fordítottam el a fejemet és Sugara mosolyogtam.

Még egy ideig lassan mozogtam, de amikor úgy vettem észre,hogy már nem a fájdalomtól nyögdécsel, hanem már kezd az élvezettől gyorsítottam.

Ahogy tempót váltott én így nyögdécseltem. Egyre kéjesebb nyögéseket adtam ki.


JungKook kéjes nyögései miatt csak még nagyobb izgalomba jöttem, de kész szerencse, hogy Kook nyögéseinek ellenében is meghallottam két közeledő női hangot. Nem szóltam semmit csak szembe fordítottam magamhoz Kook-ot és gyorsan az egyik szekrény mögé húztam magammal. A szekrénynek a hátához szorítottam. Egyik lábát felemeltem és a már velem szemben lévő Kook-ba újra behatoltam. Gyorsan egy csókot nyomtam szájára, hogy a már velünk egy helységben lévő két nő ne halljon semmit. Sajnálom Kook, de nem bírok magammal.

Hallottam, hogy két nő közeledik az öltözőhöz. A francba miért pont most? Suga most mit fogsz tenni? A szekrény mögé húzott és oda bujtunk el. Suga újra belem hatolt és a hangomat a csókkal nyomta el. Mit gondol Suga? Vannak bent az öltözőbe de ő azért is csinálja. Le fogunk bukni! Az adrenalin a testemben mar az egekbe szökött a félelemtől hogy lebukunk.

Továbbra is csak csókoltam és egyre durvább lökéseket adtam. Ez valami hihetetlen érzés! Tudjuk,hogy vannak bent mégis ezt csináljuk...én egy örült vagyok...! Hiába, nem tudom befejezni! Olyan jó érzés benned lenni JungKook! De már, nem bírom soká.

Aah Suga meddig akarsz meg kínozni! Az erőteljes lökésektől egyre nagyobb hangot akarok kiadni de nem megy. Nem tehet! Ez olyan rossz! Nem hiszem el. Tűnjenek mar innen ezek a libák!


Végül a hallottam, hogy újra ketten vagyunk a helységben. Elengedtem Kook-ot és gyorsan léterítettem az egyik padra. Újra gyorsan kezdtem benne mozogni és már nem kellett visszafognia a hangokat. Ráadásul láthattam arcát is, hogy mennyire élvezi. Nem is kellett több. Egy utolsó nagyot löktem és úgy éreztem ezzel a lökéssel el is találhattam Kook olyan pontját, ami eljutattja a gyönyörhöz. Végleg nem bírtam és mindet Kook-ba eresztettem.

Amit kimentem a libák Suga elengedte a számat. Egy nagyot és hosszút nyögtem amit eddig nem tudtam kiadni. Tovább mozgott bennem Suga végül elérte azt a pontot amire váltam. Ezzel Suga is a csúcsra jutott és belem élvezett.

Ahogy elmentünk kimerültnek éreztem magam így Kook mellkasára dőltem. Kimerült voltam, mégis boldog!

-Szeretlek Suga! - kezdtem el simogatni a hátát. - Köszönöm!

- Én is Szeretlek Kook! És nem... én köszönöm!..- nyomtam egy érzelmekkel teli csókot ajkaira.





2015. november 15., vasárnap

Let Me Know

A három fiú hirtelen elvesztette a szerelmét. Ők nem képesek elfogadni ezt a tényt. Mindent megpróbálni, hogy újból visszakaphassák a szeretett lány szívét, de mindent amit tesznek sajnos kudarcba fullad. A tény, hogy többé már nincs mellettük az a személy akit mélységesen szeretnek felborította a bennük lévő nyugalmat. Végül egy levelet írtak a lányoknak:


Suga:

Az esővel együtt te is megjelensz az éjszakában. Az arcomon a könny és az eső csepp egyé vált, ahogyan mi is tettük de ennek már vége van. Akkor is magam előtt látlak, ha csak lélegzetet veszek, ha csak rád gondolok. Úgy tűnik igaz amit mondanak. A szerelem úgy virágzik ki, majd hervad el, mint a cseresznyevirág. Ez a szerelem olyan volt mint egy álom de most már az is marad. Együtt úgy lángoltunk, akár egy tűzijáték, de mára már csak a hamu maradt meg. Tudom, hogy egyoldalúan hoztad meg ezt a szörnyű döntést amit nem bántál meg. A melegség, amivel mindig megmelengettél, ami a testedből áradt forróbb volt az egyenlítőnél is, de ez mára már eltűnt és a hideg magányt hagytad hátra. Az életnek még mindig ugyanazon a részénél járok, ebben a befejezett világban. Megrekedtem ennél a pontnál és még mindig rád várok. Tudasd velem, még ha tudom is, hogy már vége van. Azért, hogy ne bánjak meg semmit! Egyszerűen csak tudni akarom! Mondj valamit!



J-Hope:

Az együtt töltött idők során az ígéretek, amiket egymásnak tettünk mára már a semmivé váltak. A belső világom összedőlt mint egy kártya vár. A dominók összedőltek, ahogy az életem. Talán túl szenvedélyesen szerettelek? A köztünk lévő melegség oltalmazott minket. Most visszatekerem a filmet, ami rólunk szól és nem gondolok arra, hogy már nem vagy itt velem. Álmodozom a magam világában, ahol boldogan élünk egymás mellett és örökre együtt maradunk. Muszáj rád gondolnom! Nem telik el úgy egy perc, hogy ne rád gondolnák. Magaddal vitted a csillagokat az éjszakai égboltról és a napfényt a mindennapjaimból. Magaddal vitted a szívemet is! Nem maradt más nekem csak a felhős égbolt és a sötétség. A szenvedést és a magányt hagytad rám. A szabály miszerint, ha egyszer elkezdődik valami, akkor véget is ér. Meg akarom törni ezt és figyelmen kívül hagyni bármilyen törvény is ez. De te már meggyőződtél erről, hogy itt hagysz. Egyedül küzdök a feladás ellen, ahol beborít a sötétség. Áruld most el nekem! Tudasd velem, hogy vége van. Tudasd velem, még ha tudom is, hogy már vége van. Azért, hogy ne bánjak meg semmit! Egyszerűen csak tudni akarom! Mondj valamit!



Rap Monster:

Talán mindketten ostobák és bolondok voltunk. Ez volt a közös pont ami elválaszthatatlanná tett minket, de ez mára már nem így van. Elvégre mindenki az életben elveszti egyszer a szerelmét és képes tovább lépni, de én nem így érzek! Én képtelen vagyok elfelejteni téged és oly könnyen eldobni magamtól! Nagyon jól tudom, hogy ez nem fog működni! Te elhagytál engem és soha többé vissza se jössz. De néha olyan érzésem van, mintha részeg lennék. Mindenhol csak téged látlak! Mintha a szívem fel akarna robbanni. Miért hullanak a könnyeim? Miért csak én akarlak ennyire téged? Ez annyira idegesít. El akarok veszni ebben a szörnyű világban és mindent elfelejteni. Az emlékeimben folyton csak veszekszünk és kibékülünk. Szóval megértem, hogy itt hagytál és elmenekültél. Itt hagytál egyedül a nagyvilágban. Nincs ki fogja kezemet és mutassa nekem az utat. A kezed mozdulata, a szemed pillantása...Ezek mind elhalványultak, de miért nem tűnnek el
végleg? Miért kínoznak ezek a szép emlékek? Miért? Miért?  Egyedül küzdök a feladás ellen, ahol beborít a sötétség. Áruld most el nekem! Tudasd velem, hogy vége van. Tudasd velem, még ha tudom is, hogy már vége van. Azért, hogy ne bánjak meg semmit! Egyszerűen csak tudni akarom! Mondj valamit!




"Ég veled!"



2015. november 1., vasárnap

Suga & Taehyung - Halloween

Suga Pov

Mint mindig a nappaliban ültem és néztem a többieket ahogyan a Halloween-i ruhákat nézegetik. Legjobban Jungkook, V és Jimin van felpörögve. Valahogy ők mindig tele vannak energiával. Adhatnának egy kicsit. Miközben őket néztem mosolyogtam. Olyan voltam mit egy öreg apó aki az unokáit nézi, hogy hogy szórakoznak.
- Gyorsan válasszuk ki a ruhákat utána faragjunk tököt! - vetette fel az ötletet Jimin.
-Benne vagyok! - helyeselte V.
-Én már kiválasztottam! Bibibí! - nyújtotta ki rájuk a nyelvét Jungkook majd elment egy tökért. - Meghoztam a tököt. - jött vissza Kook egy hatalmas tökkel.
- Suga is jó lett volna egy töknek! Úgy is egy tökkel ütött! - viccelődött V.
- Na csak vigyáz mit mondasz! - mosolyogtam rá gonoszul majd felálltam és elindultam felé.
-Csak vicceltem! - bújt el Kook mögé de tovább nevetett.
- Na majd később meg fogod bánni! - kacsintottam rá amit persze nem értett de nem is baj az majd rájön. Vissza ültem a kanapéra és néztem a tévét míg V és a többiek belekezdtek a tökfaragásba. Jin majd RapMon is társult hozzánk majd J-Hope is megérkezett aki leült a fiúkhoz tököt faragni. RapMon, Jin és én a tévét néztük.
- Aish! Majdnem! - szisszent fel J-Hope.
-Azért vigyázzatok! A kés nem játék! - szólt rájuk Jin.
-Rendbeen! - mondták egyszerre.
- Jin hyung! Mi lesz ma a vacsi? - kérdezte V.
-Sütőtök! - mosolygott a fiúkra.
-Neeeee! - mondtuk egyszerre mind a hatan. Utáljuk a sütő tököt és ezt nagyon jól tudja.
-Nyugi, csak vicceltem! Pizzát rendeltem. Ha minden igaz mindjárt itt van. - nézett fel az órára.
-Na az már jobb! - szólalt meg NamJoon is.
-De mikor hozzák meg mert már nagyon éhes vagyok! - nyavalygott Kookie majd a megszólalt a csengő.
-Ez a pizza futár lesz! - mondta Jin.
-Majd én behozom. - álltam fel és elvettem Jin kezéből a pénzt. Kinyitottam az ajtót és egy fiatal lány állt előttem. Kifizettem majd elvettem tőle a pizzát.
-Hol a pizza? - sipákolt V.
-A kezembe! - indultam a konyha felé.
-Ugye nem azt tervezed, hogy egyedül megeszed? - hallatszott Kook hangja a nappaliból. Én már a konyhában jártam. Letettem a két pizzát az asztalra majd kinyitottam és elkezdtem majszolni.
-Én is kéreeeeek~ - szaladt be a konyhába J-Hope.
-Nem kapsz! - toltam el az asztaltól. Míg Hobi-val foglalkoztam Kook mögém lopódzott és sikerült elcsennie egy szelet pizzát.
-Sikerült! - kezdte el enni a pizzát.
-Héj! - fordultam Kook felé.
-Nekem is sikerült! - kuncogott mögöttem J-Hope.
-Le lettem győzve! - mosolyogtam rájuk.
-Igeeen~ - mondták egyszerre. Egy jót mulattunk az én hülyeségemen. Most belegondolva fura, hogy ilyet tettem de mindegy Halloween van.
-Mi is kapunk? - kiabált NamJoon.
-Máris viszem! - válaszoltam neki. - Héj fiúk vicceljük meg a többieket! - kezdtem el sugdolózni.
-Mire gondoltál Suga? - kérdezte J-Hope kuncogva.
-Vigyük be a tányéron a pizzát de csak 3 szeletet rakjunk rá! - vetettem fel az ötletet.
-Oké! - szólt hozzá Kook. Levettem egy tányért és tettem rá 3 szelet pizzát.
-Na hozzátok már?! - kiabált már Jimin is.
-Máris viszem! - indultam ki a konyhából majd letettem az asztalra a tányért.
-Csak ennyi van? - nézett rám morcosan V.
-Igen a többit már megettük! - válaszolt Kook.
-Na ne! Komoly? - morgott NamJoon.
-Igen! - vágta rá J-Hope komoly tekintettel.
-Csak viccelnek! - mosolygott rajtunk Jin.
-Nem-nem. Mi halál komolyak vagyunk! - válaszoltam Jin-nek.
Most komoly? - felpattant V majd kiment a konyhába. - Háhá! Még itt van az egész! - sipákolt V.
-Na most lebuktunk. - mosolyogtam a fiúkra. V is kijött a konyhából a két doboz pizzával majd lerakta az asztalra.
-Lehet zabálni! - jelentette ki V csípőre tett kézzel. Megfogadva V mondatát mindenki elkezdett enni. Amint befejeztük az evés a négy fiúcska beöltözött. Jimin egy cuki varázsló Miki Egér öltözött be. J-Hope a Star Wars-ban lévő Dark Vader-nek öltözött. JungKook egy anime szereplőnek öltözött mégpedig a Conan a detektívből Shinji-nek vagy ismertebb nevén Conan-nak. V pedig egy egyszerű vámpírnak öltözött be ami írtó jól állt neki és helyes volt benne de nagyon! Várjunk...Suga! Mire gondolsz te? Mostanában elég sokszor járnak ilyen gondolatok a fejemben, ami már nagyon zavar. Hirtelen V eltűnt. Biztos valami dolga van.
-Suga te jössz? - szólt hozzám Jin.
-Hova? - kérdeztem tőle mert semmiről sem tudtam.
-Megyünk be a városba egy kicsit körül nézni. - mondta az ötletét Jin.
-Szerintem ezt most kihagyom. - intettem neki majd leültem a kanapéra.
-Rendben. Akkor mi mentünk szia! - köszönt el Jin majd fel is szívódtak. Egyedül vagyok a házban. Na mit csináljunk? Elővettem a laptopot az ölembe tettem és böngészni kezdtem rajta. Véletlenül egy pornó oldalra kerültem. Egyből el akartam lépni de érdekesnek találtam tehát maradtam rajta. Már majdnem egy videót is elindítottam mikor V jött ki a konyhából.
-Hyung hol vannak a többiek? - állt meg a nappali közepén.
-V? Te mit keresel itt? Te nem mentél el a többiekkel? - csaptam le a laptopot, hogy ne lássa meg mit néztem.
-Hova mentem volna? És hol vannak a többiek? - nézett rám kérdően.
-Elmentek a városba. - mondtam neki miközben kikapcsoltam a laptopot.
-Hyung! Mit néztél? - kezdett el mosolyogni.
-Semmi olyat amiről be kellene számolnom. - rántottam meg a vállamat.
-Hmmm...valld be! Pornót néztél! Tudom én azt. - kezdett ördögien kuncogni. Erre nem válaszoltam semmit. - A hallgatás igen mondás! Szóval azt néztél! - öltötte ki rám a nyelvét.
-És ha igen akkor mi van? - mosolyogtam rá.
-Semmi. Én is akarok nézni! - leült mellém és  elkezdett nyavalyogni.
-Neked még nem szabad! - pöcköltem meg a homlokát.
-De miért? Én is szeretném látni! - kezdte ráncigálni a karomat.
-Nem és kész! - álltam fel és elindultam az emeletre.
-Akkor beöltözöl te is valaminek? - nézett rám cuki pofával.
-Na jó. - olyan aranyos mikor ezt az arcát mutassa nem tudtam nemet mondani. - És mit vegyek fel?
- Ezt! - tartott a kezében egy táskát.
-És mi van benne? - mentem vissza  hozzá
-Ha felveszed meglátod! - kezdett el mosolyogni. Elvettem tőle a szatyrot és belenéztem. Egy jó kis jelmezt adott ugyhogy nem aggódok.
-Mindjárt jövök addig vedd fel! - mosolygott rám majd ismét eltűnt a konyhában. Hát úgy is tettem felvettem a ruhát. Egy Narutós jelmez volt és még fejpánt is jár hozzá. Tök jó. Felvettem mindent de találtam még kettő kelléket ami nem hiszem hogy a jelmezhez való.
-Felvetted? - jött ki a konyhából V.
-Igen. - válaszoltam neki.
-Nem, nem vettél fel mindent! - fújta fel az arcát V majd odajött hozzám. - Ezeket is vedd fel! - nyújtotta át a két darab kiegészítőt.
-Muszáj? - kezdtem én is nyavalyogni.
-Igeen!
-Na jó. - nagyot sóhajtottam majd felvettem a cica fület és a cica farkat.
-Jaj de cuki vagy így Suga~ - ugrándozott örömében. - Most nyávogj is!
-Mi? Most komoly?
-Lécci! - nyekergett miközben a kezemen csüngött.
-Mit meg nem teszek neked. - ismét sóhajtottam egyet majd megtettem. - Meow~ - adtam ki a macska hangot amitől egy kicsit kínosan éreztem magam.
-Annyira cuki vagy! Megzabállak! - ujjongott V majd az ölembe ugrott amitől hátra estem és V is rám esett.
-Aish! Ez fájt! - még felülni se tudtam mert V rajtam feküdt és nem engedett el. Nem beszélve arról, hogy a  legrosszabb helyen nyom a lába.
-Na szállj le rólam! - paskoltam meg a hátát.
-Nem akarok! - azt hittem, hogy erre csak a csípőmre ült, még hozzá a legérzékenyebb részemre.
-Ugye most tudod, hogy a legrosszabb helyen ülsz?! - húztam fel a szemöldökömet.
-Igen. Tudom. - mosolygott és elkezdte mozgatni a csípőjét.
-Ezt hagyd abba. - fogtam meg V derekát.
-Nem akarom! - ellenkezett a kérésemnek majd lehajolt az arcomhoz. - Tudom, hogy élvezed! - mosolygott rám perverzen majd az ajkaimra hajolt. Elkezdte mozgatni az ajkait és néha az enyémre is ráharapott. El akartam lökni magamtól de olyan jó volt, hogy inkább hagytam had csinálja. Mivel már kezdtem unni, hogy csak ajkait mozgatja így én hamarabb cselekedtem és a nyelvemet átdugtam az övéje mellé. Nem tiltakozott így simán ment minden. A nyelveink heves csatát vívtak. Hosszú idő után elváltunk egymástól.
-Te ittál? - kérdeztem V-től mert éreztem az alkohol ízét.
-Csak egy kicsit.
-Mennyi volt az a kicsi? - néztem rá kérdően mert az a kicsi biztos, hogy nem egy korty volt.
-Egy pohár. - dünnyögte az orra alatt. - De inkább folytassuk azt amit az előbb abbahagytunk! - mocorgott megint az ölemben.
-Nem! - lelöktem magamról és felálltam. Leültem a kanapéra és a telefonon kezdtem játszani.
-Na~ Kérlek! Folytassuk! - jött utánam és bemászott az ölembe és ismét elkezdte mozgatni a derekát.
-Hagyd abbah! - már nem bírtam magammal. Megőrjít!
-Hallom, hogy élvezed úgyhogy nem! - majd újra megcsókolt. A csók közben lefektettem V-t a kanapéra de nem engedte el a puha és finom ajkait. Mikor végeztünk a csókkal áttértem a nyakára és azt csókolgattam valahol egy kicsit meg is szívtam.
-Igazi vadmacska lettél Suga! - kuncogott V és benyúlt a pólóm alá majd a hasamat kezdte simogatni.
-Meow~ - haraptam meg az alsó ajkamat. - És ha így folytatod ez a vadmacska meg fogja erőszakolni a vámpírt! - már nem bírtam magammal. V kihozta belőlem az állatot. A nyaka végig csókolása után jött a kulcscsontja. Ott már bátrabb voltam és kicsit meg is haraptam. Benyúltam a pólója alá és levettem azt vagyis le akartam venni csak a köpeny ami nyakára van kötve megakadályozott. Gyorsan kikötöttem és a pólóval együtt a földre dobtam. Tovább csókolgattam  a felső testét míg el nem értem az egyik mellbimbójához. A fogaim közé vettem és elkezdtem kényeztetni. V kisebb nyögéseket adott ki, ami nagyon tetszett. Lejjebb haladtam és a hasánál megálltam.
-Nem is tudtam, hogy te is edzel?! - simítottam végig a hasán.
-Hát mostanában szoktam. - nézett oldalra és egy kis pír is megjelent az arcán. Nagyon aranyos volt.
Lejjebb haladtam majd elértem a nadrágja derekát. Kigomboltam és lehúztam a cipzárt majd levettem róla a nadrágot, ami úgyszint a földön kötött ki.
-Héj ez így nem fer! Ne csak én vetkőzzek!
-Akkor hajrá! - mosolyogtam rá. Benyúlt a pólóm alá és a keze az egész testemen átsiklott egészen a vállamig. Ott megállt és ledöntött. Most én vagyok alul. Levette a pólómat és ugyan azt tette velem amit én vele. Végig csókolgatta az egész testemet miközben én hevesen lélegeztem. Elért a nadrágomhoz amit könnyen le is húzott rólam majd a boxeren keresztül ráfogott a már merev részemre.
-Hűha hyung! Milyen nagy vagy már! - mosolygott perverzen.
-Van okom rá! - mosolyogtam rá. Először a boxeren keresztül puszilgatta a férfiasságom majd egy könnyebb mozdulattal levette a vékony anyagot rólam. Először a makkomat puszilgatta és kényeztette. Most már hangokat is adtam ki amire V is felfigyelt. Áttért a férfiasságomra és a hegyére puszilt majd a szájába vette. Elkezdte mozgatni a fejét. Úgy csinálta mintha profi lenne az ilyenben. Isteni érzés volt. Egyszer csak teljesen elmerültem szájában. Megéreztem a torka kezdetét amire egy kéjes nyögést adtam ki. Ha így folytatja nem fogom bírni.
-T-taeh! - szerencsémre tudta mire gondolok így abba hagyta.
-Mi van? Nem bírod? - kezdett el kuncogni.
-Na majd meglátjuk te, hogy bírod! - mosolyogtam rá perverzen majd helyet cseréltünk. Lehúztam róla a boxert és egyből a lényegre tértem. Számba vettem teljes méretét és mozgatni kezdtem a fejemet. Ahogyan a fejemet mozgattam V olyan ütemekben nyögdécselt. Kezemmel is rásegítettem a kényeztetésben, amitől egyre hangosabban nyögött.  Megálltam a férfiassága végén. Nem vettem ki a számból úgy kezdtem el kényeztetni. A nyelvemmel kör körös mozgásokat végeztem a pénisze végén. Kéjes nyögéseket adott ki.
-S-Sugaaaaahhh kérlek...hagydh abba mert mindjárth felrobbanokh! - vetette hátra a fejét de én azért is folytattam! - Sugah...kérlekh! - markolt bele a hajamba és húzni kezdett végül abbahagytam.
-Na mi van? Nem bírod? - mosolyogtam rá.
-Oké-oké igazadh volt! - adta meg magát.
-Na látod. - adtam egy puszit az ajkaira, amit egy csók követett.
-Hyung! Én ezt nem bírom! Dugj meg! - e mondatán kipattantak a szemeim. Mit mondott?
-Mit mondtál? - húztam fel az egyik szemöldökömet.
-Dugj meg~ - hangoztatta el újra a mondatát. Szóval jól hallottam akkor szívassuk meg egy kicsit.
-Mi? Nem értem? - kezdtem el kuncogni. Olyan jó őt szívatni.
-Az isten szerelmére dugj már meg!! - emelte meg a hangját. Én nevetésben törtem ki. Közel hajoltam az arcához és a szemébe néztem. A pupillái teljesen kitágultak. Ajkaira tapadtam és gyengéden megcsókoltam. A bejáratához vezettem a kezemet és az első ujjamat be is helyeztem. Belenyögött a csókunkba de nem tett semmit így bátorkodtam behelyezni a második ujjamat. Így is tettem. Ilyenkor már el akart válni tőlem de nem engedtem el az ajkait. Egy pár fájdalmas nyögés után jöttek az élvezetes nyögések. Hamar behelyeztem a harmadik ujjamat is. Elváltunk egymástól. V a fájdalomtól nyögdécselt én pedig az élvezettől lihegtem. Fejét a vállamra rakta és úgy várta hogy jobb legyen a helyzet.
-Hyung nem bíromh... - nézett fel rám. A tekintete már ködös volt. Teljesen elvesztette az eszét. Már énse vagy magamnál teljesen. Sarkaimra ültem majd megfogtam a derekát és a bejáratához igazodtam. Elkezdtem befelé haladni. Félúton megálltam, hogy szokjon aztán haladtam volna tovább mire megszólal a telefonom. A telefonomért nyúltam de nem hagytam el V testét.

-Haló? Jinh! - szóltam bele a telefonba.
-Szia Suga. Vigyünk valami kaját még haza? - szólalt meg Jin.
-Nekem nemh kell! De ha nektek kellh hozhattok. - kezdtem lihegni mert már nem bírtam így tovább hatoltam be TaeTae-ba.
-Oké.  Suga, miért lihegsz? - kérdezte Jin.
-Ja csak edzek egy kicsit. - próbáltam koncentrálni de elég nehéz volt hisz már szinte teljesen elmerűltem V-ben.
Ja oké, akkor nem is zavarlak tovább szia! - köszönt el majd letette a telefont. 
-Szia.

-Aaaaaah! E-ez gonosz volt tőledh! - szólalt meg V amint leraktam a telefont.
-Nem baj! - kacsintottam rá és végül teljesen elmerültem benne. - Haaaaaa Tae olyan szűk vagy és forró! - sóhajtoztam az élvezettől. 
-Teh meg nagyh! - lihegett V. Lassan elkezdtem mozogni majd egyre gyorsabb tempóba váltottam. V megállás nélkül csak nyögdécselt. Tae megfogta a vállamat és ajkaira húzott. Nyelvünk összefonódtak és egy hosszú csókba kezdünk. Nem engedtük el egymást. Közben V-t én az ölembe ültettem, hogy mélyebbre tudjak hatolni. V szakította meg a csókunkat egy hosszú nyögés miatt. 
-Ne gyere vissza! Kivagyok éhezve rád! - nyavalyogtam a csókjáért amit meg is kaptam közben V az ölemben lovagolt. Próbáltam minél több szögben behatolni és végül sikerült eltalálnom azt a pontot amit eddig kerestem. Taehyung egy hosszú, kéjes nyögést adott ki és a háta is ívbe feszült. 
-Imádomh, amikor nyögdécselszhh! - nyaltam meg a nyakát. Hogy még jobban kényeztessem ráfogtam merev férfiasságára és azon kezdtem el dolgozni. 
-Aaaaaaah! Sugaaaaahhh! - vonaglott alattam V.  -Még egyh kicsith! - zihált tovább. Egy pár erőteljeset löktem rajta. Háta ívbe feszült és szűkebbé vált. Tényleg ez a kicsi kellett neki és a kezembe meg a hasfalára élvezett. Nevemet nyögve élvezett el.  Egy két lökés kellett és én is elélveztem. 
-Haaaaaaaaah Taeeehhh~ - én is a nevét nyögve élveztem el. Csodálatos érzés volt. - Hadh mozogjak még egyhh kicsith! 
-Nyugodtan! - lihegtünk mindketten az élvezettől. Még mozogtam egy kicsit majd kihúzódtam belőle és mellé feküdtem. 
-Ez jó volt! Az ágyban még egy kört? - tette fejét a mellkasomra és simogatni kezdett. 
-De kis perverz itt valaki! - mosolyogtam rá. 
-Na kérlek! - nyavalygott nekem.
-Majd meglátjuk!