Sziasztok! Nos ezt az OS-t az egyik legjobb barátnőmmel írtam mint általában:3
Remélem hogy tetszeni fog neketek! Yaoi ugyhogy +18-as és feltűnik pár trágár szó is!
Ennek ellenére jó olvasást! <3
Piros - JungKook
*Éreztétek már magatokat úgy, hogy el vagytok veszve a nagyvilágban? Erőltettek már rátok dolgokat, amik ellen nem tudtatok semmit sem tenni? Volt már veletek olyan, hogy gyűlölni akarjátok azt a személyt aki megbántott titeket de mégse tudjátok ezt megtenni, mert nem akarjátok elveszíteni azt az embert aki kedves számotokra?! Nos velem már volt ilyen...*
-Inkább fogd be a szádat és gyere! - rángattam fel a földről a részeg Suga-t. - Minek kellett neked ennyit innod te idióta? - tettem a jobb karját a nyakamba és úgy próbáltam tovább haladni ami nem sikerült MEGINT!
Amikor Kook felemelt újra elengedtem magam. Eléggé szarul voltam és újra a földön ültem. - Egyáltalán minekh jötté' értem? - töröltem meg szám szélét. Majd egyre jobban hányingerem lett, majd végül a savas dolog feltört és az út szélén engedtem ki.
-Azért mert...fújj! Ezért utálom a részeg embereket!...Pont ezért jöttem érted, ha én nem lennék akkor már a kórházból kaparnálak össze nem itt. - álltam Suga mögött és vártam, hogy kiadjon mindent magából.
-Én egy szóval se mondtam, hogy aggódnék érted! - rántottam meg a vállamat, de mivel láttam, hogy egy kicsit meginogott megfogtam a karját.
- Jah, perszeh... - kezdtem kicsit gúnyolódni. Újra útnak indultunk és a Hold is kezdett előbújni a sűrű felhők mögül, s megvilágította nekünk a fekete aszfaltot. Kezdtem jobban érezni magam.
Fárasztóbb mint egy 10 éves kisgyerek. Állandóan csak nyafog és azt hiszi, hogy mindig neki van igaza.
-Végre megérkeztünk! - fújtam ki a levegőt és Suga-t le is ültettem a kanapéra. - Most itt maradsz és hozok neked gyógyszert! - adtam ki a parancsot.
-Most perpillanat nekem több eszem van mint neked tehát, kuss van! - intettem neki majd elmentem gyógyszerért.
Hamar vissza is értem a nappaliba. Suga úgy nézett ki a kanapén mint egy szőnyeg. El volt terülve. - Tessék itt a gyógyszer és egy pohár víz is. - nyújtottam át neki a két dolgot.
Suga hirtelen elfutott. Vajon mi lelte. Na mindegy eddig is egy kergemarha volt... Viszont most én foglaltam helyet a kanapén. Ez a marha olyan nehéz, hogy muszáj pihennem.
Amikor befejeztem a dolgot kezetmostam és a tükörben néztem magam. A tekintetem még mindig kevésbé volt tiszta és a türkiz színű hajam is teljesen kócos volt.
- Yoongi miért ittál ennyit? - gondoltam és megmostam az arcomat is így a fufrum is kissé nedves lett és homlokomra tapadt. Végül már nem bírtam tovább azt a borzalmas ízt a számban így fogat is mostam gyorsan és így léptem ki a mosdóból. Amikor visszacsoszogtam volna a kanapéra, hogy oda dőljek le és ne keljen felmenni a szobámba megláttam, hogy Kook elaludt a pihenésre tervezett helyemen.
A várakozás közben egy kicsit elbóbiskoltam. Teljesen elterültem a kanapén. Nagyon fáradt vagyok tehát nem tudtam mást tenni.
Nyugodtan szunyókáltam a kanapén mindaddig míg meg nem éreztem valaki ajkait az enyémén. Ilyenkor kipattantak a szemeim és Suga-t látták meg először. Mi a francot művel ez?
Észrevettem, hogy mocorog alattam és próbál is lelökni, de én nem hagytam abba a dolgot. Gyorsan feje mellé fogtam le kezeit és még jobban rá másztam majd már nyelvemmel áttörtem az övé mellé.
Suga mi ütött beléd? Próbálom eltolni és még így is lefogja a kezeimet. Én ezt nem akarom! És méghozzá a nyelvét is átdugja a számba...
-Na ne... - szakította meg mondatómat. Próbáltam elfordítani fejemet de nem tudtam. Suga teljesen fogva tart ami idegesít.
-Neee! Hagyd abba Suga! Mi ütött beléd? - kezdtem el ficánkolni alatta, hogy próbáljam akadályozni a munkáját, de nem jött össze.
Nem válaszoltam csak tovább vetkőztettem alulról majd nagyon nehezen, de levettem róla a nadrágot és megszenvedve ugyan vele, de a ruhadarabbal összekötöttem JungKook kezeit a feje felett.
-Suga hagyd már abba! Nem ismerek rád! - kezdtem el kiabálni. Most nem tudom, hogy azt akartam, hogy a többiek felébredjenek és állítsák le vagy csak azt akartam, hogy eljusson az agyáig az amit éppen most csinál.
Amikor elkezdett ordítani reflexből adtam neki egy pofont,hogy csituljon. Mi? Jaj, JungKook én nem akartalak bántani...ennyire nem....
Aish! - szisszentem fel. - Bazdmeg Suga ez fájt! - emeltem meg a hangomat. Mi az, hogy csak úgy pofozgat.
Suga mostmár a számat is bekötözte. Király mondhatom! Mi lesz velem itt?... Tovább ficánkoltam de már nem ment olyan jól mert Suga lefogott a lábaival is.
Suga te nem ilyen vagy! Amióta ismerlek csak állandóan azt szajkóztad, hogy te gyűlölöd a buzikat. Akkor most miért vagy ilyen? Amikor a hasamat kezdte puszilgatni kirázott a hideg a következőről amit tett ne is beszéljünk.
Közben már saját nadrágomat is kezdtem kigombolni. Befejeztem amit csinálok majd nadrágomat a nappali másik végébe dobtam. Kook férfiasságánál kezdtem mozogni, összedörzsölni enyémmel a vékony anyagokon keresztül. Ahogy éreztem a maknae is kezdte élvezni.
Próbáltam kiabálni a pólón keresztül amivel be volt kötve a szám de ez nem sikerült és még sérülést is okoztam magamnak, mivel a póló elég durva anyagból van és szorosra is van rám kötve így kidörzsölte a számat. Nem akarom, hogy folytassa ezt a dolgot. Ez olyan természet ellenes!
Ahogy egyre gyorsabban mozgattam a csípőmet Kook egyre merevebb lett és egyre gyorsabban vette orrán keresztül a levegőt.
Ahogy egyre gyorsabban mozgattam a csípőmet Kook egyre merevebb lett és egyre gyorsabban vette orrán keresztül a levegőt.
Nem akarom élvezni ezt a dolgot de a testem úgy reagál rá.
- Nyugodtan élvezd! - suttogtam fülébe miközben enyhén egyik fülébe haraptam. Még mindig mozgadtam csípőmet, hogy Kook-ot minél jobban feltüzeljem és neki is jó legyen egy kicsit a dolog, ha már nem bírom magamat leállítani
-Haah! - hallattam egy kisebb sóhajt ami alig ha hallatszott hisz be volt kötözve a szám. Annak ellenére, hogy nagyon nem akarom élvezem a helyzetet.
Befejeztem a tevékenységet és egy gyors mozdulattal letéptem Kook-ról a boxerét, s rögtön előbukkant óriási merev testrésze. Elmosolyodtam és erősen ráfogtam majd kezemet kezdtem el rajta mozgatni.
Sajnos nem tudtam megszólalni mert ez a 'buzi' bekötötte a számat. Keze munkája miatt beleremegett az
egész testem. - Suga hagyd abba! Ezt nem akarom én heteró vagyok! -dünnyögtem el mondatomat.
Amint elkezdett felkészíteni szememet, fogamat összeszorítottam. Erősen haraptam a pólót amivel be volt kötve a szám. Lassan kezdek beletörődni a ténybe, hogy én most itt meg leszek baszva.
JungKook minden egyes rezzenése csak tovább kínozta egyre szűkebb helyen lévő szerszámomat.
Élveztem ezt az egészet... egy rohadt buzi vagyok.....De ma meg fogom rakni ezt a fiút!
Ezzel a gondolattal erősebben kezdtem ujjazni már két ujjammal.
-Nnnng! - kezdtem el nyöszörögni! Aaah~ Suga nee! Hagy abba! Folyton ugyan az a mondat játszódik le a fejembe de semmi nem változik. Miért ilyen gonosz? Miért teszi ezt velem? Miért élvezi ezt?
-Most készülj fel! - figyelmeztettem és kikerekedett szemeibe nézve harmadik ujjamat is betéve, a másik kettőhöz, egy kicsit sem foglalkozva azzal, hogy mit érez.
-Aaah! - nyögtem fel fájdalmasan. A kurva életbe inkább hagyjál lógva csak hagyd abba!
Kihúztam ujjaimat és végre megszabadítottam magamat a boxertől. Igazából most így eszembe jutott, hogy milyen lehet a szájában lenni... de ezt majd máskor...! Lábait nehezen, mivel nem hagyta, de szét tettem és lábai közé furakodtam.
Lábaimat próbáltam összezárva tartani de nem ment. Suga most erősebb nálam ugyhogy nem hamar de sikerült lábaim közé furakodnia. Aaahj előre érzem, hogy ez fájni fog.
Egyre fájdalmasabb nyögéseket adtam ki míg végül Suga levette a számról a pólót. Viszont egyből megcsókolt, de ez a csók sokkal másabb volt mint az eddigiek. Ezt sokkal jobban élveztem és finomabb is volt.
Elváltam Kook édes párnáitól majd egyik kezemmel arcát simogatva kezdtem el lassan mozogni, de végig mosolyogva gyönyörű szemeibe néztem.
-Aaah~ - adtam ki egy kisebb nyögést amint elkezdett mozogni. Tekintetem hirtelen Sugára szegeztem mikor elkezdte simogatni arcomat. Mélyen a szemeibe bámultam és elvesztem annak csodálatos ragyogásában.
Az erőszakos énem valahogyan egy pillanat alatt elillant és már azt akartam, hogy a kis makane-nak is jó legyen. Varázslatosnak tűnt ez a pillanat, amikor Kook ezt megszakítottam egy nyögéssel amikor már teljesen benne voltam és erősebben kezdtem mozogni. Hiába próbálok neki is jót, de olyan nehéz visszafogni magam, hogy nehogy durva legyek... megint.
Egyre hangosabban kezdtem el nyögdécselni. - Sugah olyan nagyh vagy!! - jegyeztem meg majd nyakába karoltam és próbáltam ellazúlni. Ha már csináljuk akkor l,egyen jó.
El sem hiszem, élvezi. Nem bírtam betelni hangjával, az élvezetet sugárzó arcával, magával az érzéssel...
Jobban ráhajoltam az alattam lévő, nálam fiatalabb fiúra. Ő lábait derekamon összekulcsolta, s már egyenesen a fülembe nyögdécselt. Forró lélegzete csak még jobban beindított.
Lábamat derekán összefontam és nyakát is teljesen átkaroltam. Mostmár gond nélkül tudom én is kényeztetni. Egyre kéjesebbeket nyögtem fülébe és időnként meg is haraptam...Majd egy hirtelen lökésnél egy elnyújtott nyögést adott ki torkom.
-Istenem, teh... - suttogtam élvezettel teli hangnemben - kicsith... halkabbanh..- tartottam a tempóm.
-Így nehézh leszh! - nyögtem fülébe majd körmeimet hátába vájva végighúztam kimarva így a hátát.
- Így vanh... - szorítottam össze fogaimat az élvezettől és fájdalomtól egyszerre - Megérdemlemh... büntessh..! - bújtam nyakához és csókolgatni kezdtem majd egyre gyorsabb és vadabb lettem.
-Haaah~ Sugaah! - nyögdécseltem tovább az élvezettől és a méretes farkától. Végül mégis csak élvezem a dolgot, de lehetett volna finomabb is az elején! - Amugyh...kioldanádh a kezemeth is!
-P...perszhe.. - alig bírtam megszólalni, de azért gyorsan kioldottam kezeit, bár már amúgy is meglazult a kötés előző tette miatt.
-Köszönöm! - pusziltam ajkaira majd újból hátába martam ám most nem húztam végig körmeimet.
- Bocsánath.. Jung..Kookh.. - lihegtem füleibe majd utolsó nagyokat lökve többször is megremegtem, s teljesen megtöltöttem.
-Sugaaah~ - feszült hátam ívbe ahogy megtöltött forró nedvével. Aaah nem is tudtam, hogy ez ennyire jó lesz! - És velem mi lesz? - néztem le a kéjes területre.
- Máris... deh..ezt mégh visszah fogom kapni? - lihegtem ki magamat, s lejjebb csúsztam férfiasságához.
-Mith? - nem értettem Suga mondatát. Teljesen el voltam foglalva az érzéseimmel....
-Ezt! - mosolyodtam el kajánul, s lassan számba vettem Kook férfiasságát.
-Majd még meglát...aaah~ - szakítottam meg saját mondatomat. Ujjaimat tincsei közé csúsztattam majd rámarkoltam türkiz hajára.
Csodás volt hallani ezt. Imádom ezt a srácot.
Nyelvem folyamatosan dolgozott egyre merevebb részén, s egyre csak forró számban tartottam azt. Majd elkezdtem fejemet is mozgatni. Kook erre pedig csak rásegített..
Kezemmel rásegítettem Suga dolgára amit nagyon élveztem. Egyre mélyebben vesztem el szájában majd mikor megéreztem torka kezdetét egy kéjes nyögés préselődött ki ajkaim közül.
Mindent megtettem, hogy mihamarabb elmenjen hiszen én sem bírom ezt örökké, főleg egy ilyen menet után...
Gyorsítottam.
Hangosabbnál hangosabb nyögések hagyták el torkomat mí elértem a véghez. - Sugaaah~ - nevét nyögve élveztem el szájába.
Mivel már így is össze-vissza foltoztuk a kanapét így már nem tartottam szükségesnek mindet lenyelni így a számból is kifolyt egy kevéske élvezet.
- Hogy ezt hogyan fogjuk megmagyarázni... - dőltem Kook mellé kacagva.
-Ez márh a te dolgodh! - lihegtem tovább az élvezettől majd a mellkasára dőltem.
-Vajon bocsássak meg neked vagy ne? - kezdtem el motyogni. Kíváncsi vagyok mit fog reagálni.
-Nyugi te butus, nem haragszom rád! - csókoltam állára. - Csak legközelebb finoman kezd!
- Legközelebb... - suttogtam elmosolyodva a boldogságtól.
-Igen, miért? - néztem rá kérdően. Biztos nem mondtam semmi rosszat mert mosolyog.
- Semmi, semmi! - adtam egy csókot homlokára és amilyen szorosan csak tudtam magamhoz ötletem - Viszont... most így itt nem maradhatunk!
-Szerintem se! - helyeseltem mondatát. - De ha el akarunk tűnni innen akkor neked kell engem cipelni! - mosolyodtam el.
- Azonnal! - álltam fel mellőle, de előbb felvettem a boxeremet majd rá az övét.
-Köszönöm! És most hova? - néztem rá kérdően.
- Az ágyamba! - kaptam fel ölembe, s máris megindultam a szobám felé. Amikor beléptünk óvatosan az ágyamra tettem és mindkettőn a puha takaró alá bújt.
Suga nyakába kapaszkodtam végig. Nem is akartam elengedni. Mikor már a puha ágyon landoltunk mindketten bebújtunk a takaró alá. Én még utoljára megcsókoltam mielőtt elaludtunk volna. - Jó éjszakát Suga!
- Jó éjszakát Kook! - csókoltam vissza és magamhoz húztam majd hamar álomba is merültem. Végül.. nem bántam meg semmit sem ma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése