Taehyung & Jungkook - Hiába ellenkezel, akkor is az enyém leszel! 1/?

Jungkook:

Egy kora reggel a konyhában ültem és épp a kávémat szürcsölgettem, mikor Tae megzavarta gyönyörű hajnalomat.
-Jó reggelt! - toppant be a helyiségbe. - Van süti? -kezdett keresgélni.
-Neked is. - néztem rá. - Valahol csak van. - rántottam meg vállalat, majd belekortyoltam italomba.
-Nem találok! - szomorodott el, mint egy kiskutya. Néha már idegesítő, de azért még szeretem.
-Ki keres, talál! - osztottam meg jó tanácsomat. Néha jó az agyát húzni csak annyi a baj, hogy komolyan veszi és néha kényesebb, mint egy tízéves.
-Gonosz vagy! - vágta hozzám. - Legalább segíts!- csapott az asztalra.
-Nem nekem kell! - mosolyodtam el, majd ismét beleittam a kávémba.
-Szemét! - vágta be a durcát.
-NA! Vigyázz a szádra! - fenyítettem meg. Annyira gyerekes a viselkedése, hogy az már hihetetlen. Attól, hogy én vagyok a maknae szerintem érettebb vagyok mint Taehyung, bár már kezd kihozni a sodromból.


Taehyung:

-Miért is? Szemét, köcsög! - heccelem.
-Tudod, hogy erősebb vagyok nálad, gyökér! - állt fel helyéről, majd egy lépest tett felém, de még ettől se tántorodtam meg.
-És? Akkor is egy bunkó állat vagy! - vágtam hozzá egyre keményebb szavakat.
-Azért, mert nem segítek sütit keresni? De gyerekes vagy! - intett egyet kezével közben gúnyosan nevetett rajtam, ami még jobban felhúzott.
-Na és?! Te meg túl hamar felnőttel! - bár ezt nem akartam mondani, de mégis kicsúszott a számon. Nem mintha olyan sokat számítana.
-Ch legalább nem viselkednek úgy, mint egy öt éves! - ráncolta homlokát, majd elhagyta a konyhát ám nem engedtem neki, hogy tovább haladjon.
-Állj meg! Ezt most vond vissza! - álltam meg az ajtóban, így eltorlaszolva útját.
-Miért is? - mosolyodott el.
Ez most gúnyolódni próbál vele - Mert, csak vond vissza! - szánalmas ahogy viselkedik!
-Nem fogom! - arrébb lökött, majd tovább haladt.
-Állj meg és vond vissza!! - ordítottam utána. Szerintem az egész ház az én hangomra ébredt, de most ez izgat a legkevésbé!
-Hagyjál mar te pisis! - futott fel az emeletre.
-Utállak! - kezdtem el  sírni.


Jungkook:

-MI? - torpantan meg a szobám ajtaja előtt.  Ezzel most meg mi van? Ez tényleg komolyan gondolt mindent. Lenéztem az emeletről és láttam, hogy már készül a vesztébe rohanni. Felvette kabátját és cipőjét, majd kilépett az ajtón. Gyors léptekkel rohantam le. Szerencsémre még időben elkaptam és visszarángattam a házba.
-Mit csinálsz? - emeltem meg kissé hangomat. Csak néztem, de nem szóltam hozzá.
-Hova akarsz menni? - néztem rá kérdő tekintettel. Mégis valahogy úgy érzem, hogy már tudom a választ.
-Nem mindegy....? - tudtam. Ötösöm lehetne a lottón ilyen tippekkel.
-NEM! - mordultam rá.
-Hagyj békén! Neked én úgyis egy kis pisis vagyok! - tört ki hisztijének második foka, ahol már vergődik is...Jaj szegény fejem, hogy nekem kora reggel ilyeneket kell eltűrnöm.
-Hát ha így viselkedsz akkor ne csodálkozz, hogy annak nézlek. De nem hagyom, hogy egyedül mászkálj! - megragadtam a kezét és egy kissé durván de betessékeltem a nappaliba.
-Engedj el! Akkor megyek el amikor akarok, amúgy is a hyung-od vagyok! - vetette fel a korkülönbséget.
-És? Nem foglak! -.szorítottam erősen karját.
-Ez fáj! Engedj el! - nyafogott tovább. Ez már sokkal rosszabb, mint egy kislány.
-Nyugodj már le! - morogtam rá, majd megfogtam két vállát és a szemébe néztem.
-Mit akarsz?! - kezdett el flegmázni.
-Csak megállítalak, hogy hülyeséget csinálj!
-Nem csináltam volna hülyeséget, csak nem akarok veled egy tető alatt lenni! - vergődte ki magát szorításom alól.
-Hát akkor ez szívás, mert nem engedlek sehova! - fontam össze karjaimat mellkasom előtt és egy mélyet sóhajtottam.
-Kapd be! - morgott rá. - Gyökér!
-De mocskos a szád! Ideje lenne megnevelni téged! - ragadtam meg ismét karját és felrángattam az emeletre.
-Mit csinálsz? - kérdezte remegő hanggal. Ajánlom is, hogy féljen. Legközelebb kétszer is meggondolja, hogy hogyan is beszél velem.
-Csak egy kis nevelésben részesítelek! - mosolyodtam el. Unom már, hogy én vagyok a maknae és velem bárhogy lehet bánni meg beszélni!


Taehyung:

-Miért? - kezdek félni. Mire készül?
-Hogy ne beszélj ilyen csúnyán! - morgott rám mély hangon, amitől rendesen megijedtem.
-Hát akkor hiába csinálnád! - vontam meg vállamat és úgy tettem, mintha egy kicsit sem érdekelne, de valójában rohadtul félek. Félek, hogy mit akar velem csinálni.
-Oh csak szeretnéd te azt hinni! - nevette el magát. Na jó, egyre jobban kezdek félni. Mi ütött ebbe a nyomorékba?
-Nem hiszem, tudom! Köcsög, engedj el! Ki akarok menni! - mutattam bátor énemet eltakarva a félő felemet. Rángattam kezemet, de sehogy se akart engedni.
-Nem engedlek, ameddig így beszelsz! - fenyített meg, majd berángatott a szobánkba és kulcsra zártam az ajtót. Remélem rosszul sejtem, hogy mire készül!
-Anyád! Rohadj meg! Nyisd ki! - félelmemben egyre csúnyább szavakat vágtam hozzá.
-Akármilyen csúnyán is fogsz beszelni, akkor se fogom kinyitni! - kezdett egyre mérgesebben és morgósabban beszélni.
-Akkor legalább húzz ki a szobából! Nem fogod fel?! Rohadtul utallak! Te sem tudsz velem kedves lenni! Szóval kapd be és rohadj meg! Add ide azt a kibaszott kulcsot! - már én se ismerek magamra. Hogy mondhatok ilyeneket Jungkook-nak? Félek! És a csúnya szavak csak rontottak a helyzetemen.


Jungkook:

Na most lett elegem! Hogy beszél velem? Attól, hogy én vagyok itt a legfiatalabb azért még vannak határok! Odaleptem hozzá és pofon vágtam. - Viselkedj! - ordítottam rá.
Lehet, hogy nekem ehez nincs jogom és most már leszarom, hogy a hyung-om, mert ez volt az utolsó csepp a pohárban!
Csúnyán nézett rám,majd elkezdett sírni. - Rohadj meg!! - irányát az ajtó felé vette miközben úgy zokogott, mint még talán soha. Fájt, hogy ezt kellett tennem, de tanulja meg, hogy mikor mit kell mondani! Lehet, hogy egy kicsit durva voltam? Utána léptem és megfogtam vállát, majd magammal szembe fordítottam és az ajtónak nyomtam én pedig szorosan előtte által. Fájt, ahogy azokat a kisírt, vörös szemeket kellett nézném.
-Mit akarsz? -szipogott, mint egy kiskutya lehajtott fejjel. Nem válaszoltam semmit csak a nyakára simítottam, majd felemeltem fejét és érzékien megcsókoltam.
-Héé! Mit.... - szakítottam meg mondandóját, közben szemeit lassan becsukta. Az áldozatommá vált. Lassan mozgattam ajkaimat az övéin. Akárhogy is ellenkezett nem álltam le csak haladtam tovább.
-Ne csináld! - tolt el magától, majd oldalra pillantott. Semmikép nem akart a szemembe nézni.
-Tudom hogy élvezed ne tagadd! - mosolyodtam el, majd beharaptam alsó ajkamat, miközben szemét fürkésztem.
-Ezt hogy élvezném?!
-Úgy, ahogy én! - kuncogtam, majd állvonalára simított és újra megcsókoltam ám most nyelvemet is bevetettem. Minden ellenkezése hiába volt, mert hihetetlenül legyengült, ahoz, hogy engem ellökjön. Egyik kezemet végigsimítottam oldalán, majd átöleltem a derekát és magamhoz húztam.
-Hagyj békén! Ne csináld!! Fejezd be!!! - takarta el száját. Nem akarok fájdalmat okozni így abbahagytam és elengedtem.
-És most engedj ki! - mintha rendese le lettem volna szidva. Úgy engedelmeskedtem neki és adtam oda a kulcsot, amit egyből kikapott kezemből. Lehajtott fejjel ültem le ágyamra. Menjen, csináljon azt amit akar.
-Mi a baj?
-Semmi. - álltam fel az ágyról és odacsoszogtam az ablakhoz. - Mehetsz, már nálad van a kulcs.
-De először mond el, hogy mi a bajod! - kezdett el nyafogni.
-Mondták, már neked, hogy hihetetlen gyorsan váltasz személyiséget? - néztem rá kérdően.
-Nem, de mondd már!
-Nem hiszem el, hogy az előbbiekből nem vetted észre, hogy mi a bajom! - forgattam meg szemeimet.


Taehyung:

Nagyot nyeltem, és elvörösödtem. -Miért..... Cs-csináltad? - kezdtem el dadogni, bár még én magam se tudom, hogy miért. Halványan mosolyt mutatott felém és így szólt: - Szerinted miért?
Szerintem én tudtam a legjobban, hogy miért, de nem akarom ezt. - Nem...tudom.
-Buta vagy. - nevette el magát. Még a vak is látta rajtam, hogy  mennyire nem tetszik ez a felállás.
-Majd rájössz! - suttogta ezt a pár szót.
-Oké...na cső, mentem. - kinyitottam az ajtót és már készültem kimenni mikor meghallottam Kook fájó szavait.
-Ez...hihetetlenül szarul esett! - dörmögte maga elé.
-Te is elég hamar váltogatod az érzéseidet! - néztem rá keresztbe tett kézzel a mellkasom előtt.
-Hozzád képest én piskóta vagyok! - mordult rám, amin elnevettem magam.
-Nem jössz ki velem? - kérdeztem tőle kedvesen.
-Hova? - nézett rám kérdően.
-Sütit enni! - mosolyogtam rá, mint egy kisgyerek aki várja, hogy a bátyja játszom vele.


Jungkook:

Végülis sokat már nem vesztek akkor miért is ne! - De megyek. - mosolyogtam rá.
-Okés! -nyalta meg felső ajkát, majd hirtelen elvörösödtem. Úgy nézett ki, mint egy szép érett eper.
- Most miért lettél vörös? -kezdtem el kuncogni.
-Nem is  lettem vörös! -takarta el az arcát. - Inkább menjünk!
-Na~ mond már el! - ragadtam meg csuklóit és elemeltem arcától
-Nincs semmi.... Csak..... Csak sütit akarok enni! - keresett kibúvót de ez nálam elég nehéz!
-És azért lettél olyan vörös, mint az alma? Rosszul hazudsz Tae! - nevettem el magam.
-Hagyj békén! Szeretem a sütiket! Ennyi... - vörösödött tovább.
-Oh a sütiket? - mosolyodtam el, majd magamhoz húztam. - Milyen sütiket? - néztem rá szerelmesem, de kötve hiszem, hogy észrevette volna.
-H-háát...... A-az eperest..... Ahhjj engedj el! - monda remegő hangon. Teljesen zavarban van, pedig csak a sütikről beszélünk.
-Csak folytasd! - mosolyogtam tovább, majd  konyhába vettem az irányt Tae-val együtt.
-M-miért? - szólalt meg továbbra is remegő  hangon.
-Csak kíváncsi vagyok milyen sütiket szeretsz. - nyaltam meg ajkaimat.
-Szeretem a vaníliásat, a csokisat egyenesen imádom, ohhh és a karamellást! Az valami Isteni. - beszélt csillogó szemekkel a sütikről.
-És a Jeon sütit nem szereted? - haraptam be alsó ajkamat.
-O-olyan nincs is!
-Megint pírba rejtőzött az arcod! -nevettem el magam.
-Mert ilyeneket mondasz! - csapta meg mellkasomat.
-Cuki vagy! - mosolyogtam rá.



Taehyun:

Bármit is mond folyton zavarba leszek tőle! Ez így nem igazságos!
-Van csokis sütim, de csak az van - bökte ki a lényeget.
-Csokis? Akkor mégis volt! -morogtam rá
-Hehe - öltötte ki nyelvét - Direkt eldugtam Jimin elől! - annyira mosolygott, hogy az összes szép fehér fogát kimutatta.
-Menj a picsába! - néztem rá szúrós tekintettel. Ez most direkt szívat engem!
-Na! Nem kapsz! - pöckölte meg orromat.
-Uh, bocsi..... Kérek! - rángattam meg Kook karját, aki odament az egyik szekrényhez és elővett egy dobozt. Ahogy levette a fedőt egyből loptam egy darab édességet.

-Köszönöm! - kezdtem el nyámmogni a finomságon.
-Tudd, hogy ennek ára is lesz! - kezdett el vigyorogni.
-Micsoda? - néztem rá meglepetten. Ezt, hogy érti?
-Hmmm...talán az, amit fent adtam csak most én kapom! - harapta be alsó ajkát.
-Nem! Akkor inkább nem kell! - ölbe tett kézzel fordítottam Jungkook-nak hátat.
-Hat jól van. Akkor megeszem egyedül. - fogta meg a sütis edényt és felszaladt a szobába.
-A sütiiiim!........ - elszomorodtam. Miért akarta, hogy megcsókoljam? Fejemre csaptam - Persze, hogy azért...
Mérgesen trappoltam fel a szobába, mert ki vagyok éhezve a sütire. - Hol van? - rontottam be a szobába.
-Megettem!
-Olyan gonosz vagy! Akkor megyek veszek, de neked nem adok! - kezdtem el durcázni. Folyton engem szekál! Már kezdem nagyon unni.
-Miért kell ennyire süti? Sose voltál édesszájú!!- vonta fel szemöldökét.
-Mert kell! - vontam meg vállamat.


Jungkook:

-Konkrét női válasz! - nevettem el magam egy sóhaj kíséretében. Ezért se szeretem a nőket.
-Nagyon vicces. - monda komoly fejjel, amin csak nevetni tudtam. - Na csáó.
Néha olyan jó húzni az agyat! - Itt a sütid a fiókomba. Edd meg! - tártam fel a süti rejtekhelyét. Én csak lefeküdtem az ágyra és lecsuktam szemeimet.
-Sütii! - kiáltott fel, majd belekezdett az édesség majszolásába.
-Miért csak azt a sütit szereted? - kérdeztem kissé szomorkás hangon.
-Mert finom és édes. - hammogott tovább.
-És én nem vagyok az? - néztem rá boci szemekkel, de semmit nem ért.
-Nem. Téged nem lehet megenni. - vállat vonva ette tovább a kis süti darabokat. Még csak rám se nézet.
-Sajnálom. - fordultam oldalamra, hogy a  hátamat mutassam V-nek.
-Mit sajnálsz? Téged csak barátomként szeretlek, az meg a másik, hogy FIÚ vagy úgy ahogy én!
-Jó, értem! Nem kell hozzam vágni!! - morogtam rá ám nem mérgemben. Csupán csak a fájdalom miatt.
-Vannak lányok is. - hangsúlyozta a "lányok" szót, amitől kirázott a hideg is.
-Nem érdekelnek a nők! - vontam meg vállamat. Már csak a puszta gondolattól is meghalnék, hogy nekem egy nővel kellene együtt lennem.
-Sajnálom, de engem meg a fiúk nem érdekelnek! - vonta meg vállát. - Mentem sütit enni!
Ez az amit soha nem akart hallani, mégis szembesültem vele. Miért kell ezt tennie velem? Egyáltalán miért kell nekem így élnem? Miért váltam ilyenné? Utalom az életemet...
-Megehetem a tiedet is?
-Csak nyugodtan... - sóhajtottam egy nagyot.
-Meghagyom.... Bocs Jungkook....... - hangjából hallatszott a szomorúság . Ő miért bánatos?
-Nem kell. Edd meg nyugodtan! Ja és nem kell bocsánatot kérned, csak...hagyj magamra egy kicsit....kérlek. - gömbölyödtem össze, mint egy labda.


Taehyung:

Odamentem hozzá és egy apró puszit nyomtam homlokára, majd elhagytam a szobát.
A nappaliban foglaltam el helyemet és majszoltam az édességet, de mostanra már az étvágyam is elment. Próbáltam valahogy lefoglalni magam, de sehogy se ment. Végig Kook-on kattog az agyam és nem hagy nyugodni. Talán egy fél óra telhetett el azóta mióta magára hagytam Kook-ot. De nem bírom tovább, tennem kell valamit. Felbattyogtam az emelete és bekopogtam a nemrég elhagyott szobába.
-Bejöhetek? - kérdeztem meg illendően, de csak egy halk dörmögést hallotta: - Gyere.
Bementem és leültem mellé. - Nem jössz le te is? Unalmas nélküled! - tehenkedtem vállára.
-Most nem igazán van kedvem lemenni. - rántotta meg vállát, majd az arcát a párnába temette.
-Hmmm...akkor játszunk itt valamit? - vetettem fel ötletemet. Az ilyenbe mindig bele megy.
-És mit akarsz? - ült fel az ágyon, majd felhúzta a térdeit és rádöntötte fejét.
-Biztos akad valami! Naaa találjunk ki valamit! - mosolyogtam rá.
-Én tényleg nem tudok semmit! - amint elfordította fejét nagyot sóhajtott.
-Ahhh....de akkor mit csináljuk? - biggyesztettem le ajkaimat.
-Nem tudom...mondj te valamit. - dünnyögte el mondatát, amit igazából alig értettem.
-Én sem tudok semmi. - oh, hogy vagyunk mi bajban....nem hiszem el, hogy semmi nem jut az eszembe!
-Akkor alszok tovább. - jelentette ki és már készült is visszafeküdni, de nem hagytam neki, bár fogalmam sincs, hogy mit mondjak.
-Ne! Légyszi..... Akkor kapsz egy cs-csókot........ Csak...... Ne! - Miiiiii? Egy csókot? Hát én se vagyok normális. De...francba. El is hitte....Oh Istenem most aztán bajban vagyok.


Jungkook:

-Tényleg? -csillantak fel szemeim és a sötét aurám egyből átváltott rózsaszínbe.
-I-igen.... Csak akkor találj ki valamit. - nagyot nyelt mondandója közben  az arca is teljesen elvörösödött.
-Jól van, de akkor kérem a csókomat! - mosolyodtam el és úgy vártam, mint egy kisgyerek a csokira hisz ajkai is olyan édesek voltak.
-O-oke.....Várj. Most kéred? - nézett rám meglepetten és arca még pirosabb lett.
-Igen! - mutattam felé egy huncut mosolyt, majd közelebb hajoltam arcához és a szemeibe néztem. Azokba a gyönyörű barna szemekben egyből elvesztem és már majdnem letámadtam de vártam, hogy ő csókoljon meg, hisz erre vártam már mióta.
Nagyot nyelt, majd közeledni kezdett felé, majd összeértek ajkaink.
Amint megéreztem puha ajkait azt hittem, hogy csak álmodok. A tény, hogy most ő csókol meg hihetetlen volt. Ajkai sokkal puhábbak és édesebbek, mint ezelőtt voltak, bár ez a csodálatos érzés hamar véget ért.
Amint befejezte lehajtotta fejét és az arcát egy párnával takarta el.
-M-most találj ki valamit... - dadogott a párnába. Olyan kis édes és félénk. Mindjárt megzabálom!
-Rendben. - fogtam meg az arca előtt lévő párnát és el vettem onnan. Ujjaimat végighúztam állvonalán és felemeltem fejét. Gyönyörűen sötét íriszeibe néztem, majd ráhajoltam ajkaira, de eltolt mielőtt meg csókoltam volna.
-M-mit csinálsz?! N-nem úgy volt, hogy, ha megkapod a cs-csókot akkor kitalálsz valamit?! - hebegte el mondatát.
-De. És én ki is találtam, hogy mit csináljunk.- mosolyodtam el. Éreztem, hogy most a szívem irányít nem az eszem. Teljesen elvakított a rózsaszín köd.
-M-mit?
-Ezt! - hajoltam újból ajkaira és most sikeresen el is értem azokat.
-Ne csináld! - tolt el magától és még az arcát is elfordította.
-Miért? - kérdeztem kissé szomorkás hangon, bár valóban az voltam.
-Mert..... Ne! - kezét ajkai elé tette, majd félre pillantott.
-Miért ne? Indokold meg! - néztem rá morcosan, de nem sokat segített.
-Nem tudom.... Nem tudok indokot....
-Ezt nem fogadom el. Rendes választ kérek! - pöcköltem meg orrát.
-Nem tudok rendes választ adni már mondtam! - kezdett el mérgelődni.
-Hmmm...akkor miért nem akarod? - néztem rá kérdően és egyben morcosan is. Nem hiszem el. Végülis, ha nem tudja akkor lehet mégis akarja csak nem akarja bevallani.
-Azt sem tudom...... Jól van, ha ennyire akarod akkor csináld! - nézett ismét félre miközben morcos fejet vágott. Csak a cuki fej áll jó!
-Nem fogom rad erőltetni, csak kíváncsi vagyok miért ellenzed ennyire. - rántottam meg vállamat, úgy mintha már nem érdekelne. Pedig igen is érdekel.
-Nem tudom... - folyamatosan csak ezt a két szót fújja. Már kezd unalmas lenni. - De mindegy, már úgyis többször megcsókoltál...Lehet ennél rosszabb? - vonta fel szemöldökét közben kérdően nézett rám.
-Számomra nem, de lehet, hogy te ezt máshogy gondolnád! - képtelen voltam elfordítani a fejemet, mert most valahogy nem tudok Tae szemébe nézni.
-Ezt hogy érted? -remegett meg kissé hangja. Sejti, hogy mire gondolok.
-Nem fogom elmondani... Nem akarlak elijeszteni téged!
-Mondd el! Mindig mindent elhallgatsz előlem! - kezdett el hisztizni...De örülök neki.
-Nem fogom elmondani! Azért még szükségem van a barátságodra! - néztem ismét a szemébe, de úgy mint még soha. Látszott rajta, hogy megszeppent, de attól még tovább mondja.
-De...attól még a barátod leszek!
-Attól tartok, hogy nem. - hajtottam le fejemet. Tényleg nem mondhatom el neki, de ha így folytatja, hamar el fogom szólni magam.
-Mondd már el! Megígérem, hogy a barátod maradok. - végül a vesztett a türelmem a tüzes fejem ellen.
-Nem tudom, hogy neked mennyire lenne jó, ha most megfektetnélek!